Röviden az egyesületről

01
Apr
2010
Posted by: admin  /   Category: Egyesület   /   No Comments

A Csepel Íjász és Hagyományőrző Egyesület-et (rövidített nevén CSIHE) 2002. március 17.-én alapította 14 íjász. Azóta a taglétszámunk elérte a 40 főt. Az egyesület fő tevékenysége az, amit örömíjászatnak nevezünk. Ennek a lényege, hogy elsősorban nem a minél jobb hivatalos eredmények elérését hajszoljuk, és nem élsportolókat nevelünk, hanem a szabadidő egészséges eltöltésére törekszünk. Azért épp íjászunk, mert mindnyájunkat megfogta ennek a sportnak, és harcművészeti ágnak valamelyik varázsa – mert sokmindenért lehet szeretni az íjászatot. Emellett működésünk eddigi évei alatt is számos győzelmet szereztek az egyesületünk tagjai, és két kétszeres Magyar Bajnokunk is lett. (Varga Attila, és Hegedűs Szilvia.) Ez annak következménye, hogy ha valaki egyszer csinál valamit, akkor azt igyekszik jól csinálni…

A többségünk történelmi íjakkal lő, emellett van kyudo, csigás, vadász, és olimpiai íjász is a csapatunkban. Többen vannak, akik többféle íjjal is szoktak lőni – ahogy épp kedvük tartja.

Tagjaink között többen is jártasak kisebb-nagyobb mértékben a kardforgatásban is. 2005. elején megalakították a vívótagozatot, amely lehetővé teszi az egyesületen belüli vívásoktatást, kardforgatást – természetesen nem éles fegyverekkel.

Azokat, akik most szeretnék elkezdeni az íjászatot, és ehhez minket szemeltek ki, szívesen látjuk valamelyik edzésünkön. Hozzáteszem azonban, hogy a nagyon kis gyermekek (12 év alatt) számára az íjászatot jó szívvel, fő sportágként nem tudom ajánlani, mert az íjászat aszimmetrikus.

Akik még nem adták le adóbevallásukat, de fel szeretnék ajánlani adó 1%-ukat, a következő adatok segítségével juttathatják el hozzánk adományukat:

Adószám: 18246049-1-43
Csepel Íjász- és Hagyományőrző Egyesület

Fidrich Zoltán
elnök

Author Avatar

About the Author

No Comments